„Ide helyeztette a közös buzgóság, bízván,
lesz gyümölcse kétféle boldogság.”
(Keresztfelirat: 1803, Fertőszentmiklós)
Havas Krisztus-kereszt az erdőn,
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.
(Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn)
Az út menti keresztek azok a szabadtéri keresztek vagy vallásos jelképek, esetleg
szoborcsoportok, amelyeket nem az egyház liturgikus cselekményeinek színterén (templom,
kálvária) emeltek. Ezek nemcsak útszéleken, hanem nevezetes vagy a közösség, egyén
számára fontos helyeken (hidaknál, vízfolyások mentén, helyiség határában, a mező, dűlők
erdők kezdete, tisztások, hegycsúcsok balesetek, katasztrófák színhelyén) állnak. Kivitelüket
tekintve egyaránt lehetnek népi művészek, kőfaragó mesterek, falusi ácsok, faragó
specialisták munkái, műkő és vaskeresztek is.
A nemzet fennmaradásának záloga a kultúra, a művészet továbbélése, de tágabb értelemben
minden örökségünk megmaradása. Az út menti keresztek számtalan művet inspiráltak, a mai
napig meghatározó értékkel bírnak a magyar történelemben.
Keresztek szülőföldje
Az út mentén felállított keresztek és vallásos jelképek, szobrok sokasága nem tekinthető hungarikumnak, azonban a világon nincs olyan hely, ahol ennyire nagy számban láthatóak a népi vallásosság e szép megnyilvánulásai, mint a Kárpát-medencében.
A szabadtéri keresztek és egyéb vallásos jelképek többségét nem az egyház állíttatta, hanem a hívők, saját maguk fizetve a költségeket, amelyeket az egyház elkészültük után szentelt fel, áldott meg szabadtéri misével, ünnepi keretek között.
Azzal, hogy az állíttató hívő ember, család vagy közösség elgondolásai és lehetőségei határozták meg a vallásos alkotások formavilágát és anyagát, minden kereszt, képoszlop és szobor egyedi.
A hit napi megélésének csodálatos megnyilvánulásai ezek a keresztek, hiszen előtte elhaladva a férfiak kalapot emeltek, a nők keresztet vetettek, megálltak egy pillanatra, és akár magányosan, akár kisebb közösségben együtt imádkoztak, elmélkedtek. Az út menti keresztek és más vallási jelképek zarándokutak mentén állomásul szolgáltak, körmenetek, búcsúk és egyéb egyházi ünnepek helyszínei voltak, sőt, a tanyavilágban szentmisét is tartott a pap a
feszületeknél.
A városokkal, falvakkal ellentétben a tanyavilágban nem a templom volt a hitélet legfőbb színhelye, hanem az határokban, az utak, dűlőutak mentén felállított feszületek.
Csak a sátoros ünnepeken, esetleg vasárnap mentek be a tanyájukhoz legközelebb eső településre templomba, amelynek gyakoriságát a távolság és az időjárás határozta meg. Az
út menti keresztek nem csak a szabadtéri misék helyszínei voltak, hanem itt gyóntak, rózsafüzért imádkoztak, sőt lelkigyakorlatokon is itt vettek részt, amelyet a legközelebbi templom papjai tartottak.
Imádkoztak a halottaikért, gyógyulásért, esőért, jó termésért a keresztek alatt. A pap a misenapokon egész nap a tanyavilágban élőkkel maradt, majd este sokszor misebált tartottak. Tisztelték és megbecsülték az út menti kereszteket, képoszlopokat, és a szentek szobrait, amely nem csak keresztény, hanem egyedülálló kultúrtörténeti örökség is. Oltalmazójuk az Úti Boldogasszony.
A Tanyai Újság így írt egy, a domaszéki tanyavilágban tartott szabadtéri miséről 1938-ban:
„Aki még soha nem vett részt rozstábla oldalán mondott szentmisén, az nem is tudja elképzelni annak szépségeit. A végtelen égbolt, amely csak az Alföldön láttatja magát teljes terjedelmében, a kalászmező tikkadt csendje, és ebben a keretben a homokra boruló ájtatos
hívősereg.”
Évszázadok öröksége
Magyarországon a középkorban is állítottak már út menti kereszteket az útkereszteződésekben, latin nevük crux viator. Sopron határában kettő is látható ebből az időszakból, bár nem kereszt formájúak: a „Pihenő-kereszt” román kori, a „Pék-keresztet” pedig 1484-ben állíttatták.
Sajnos igen sok út menti kereszt a török hódoltság és a reformáció kezdeti időszakában megsemmisült, így az 1629-es nagyszombati egyházmegyei zsinaton határozat született arról, hogy a szobrokat és a szentképeket meg kell tartani, ha szükséges helyre kell állítani, hogy az arra járókat imádságra buzdítsák.
Felállításuk gyakorivá a barokk korban vált, és főképpen a jezsuita népmissziók emlékei. A legtöbb keresztet 1850 és 1930 között szentelték fel, amikor ehhez már a magyar parasztság
anyagi ereje is adott volt. Az út menti kereszteket, képoszlopokat és szobrokat rendszeresen gondozta az állíttató család, általában az asszonyok és a lányok. Virágokat, koszorúkat helyeztek el rajtuk, énekeltek, imádkoztak alatta.
Az útmenti keresztek latin elnevezése – crux viator - arra is utal, hogy a Kereszt, Isten fia velünk együtt járja a földi utunkat, és velünk van döntéseinkkor, amelyek életünk határpontjaiként is felfoghatók.
Az egyház és a hívő nép is körösztjáró napoknak nevezte a változó időpontú áldozócsütörtök előtti három napot. A közösség tagjai papjuk vezetésével, kereszttel, lobogókkal elzarándokoltak valamelyik útmenti kereszthez, énekelve, imádkozva. A körmenetszerű körösztjárás kezdetekor zúgtak a harangok. A zarándoklat arra emlékeztetett, amikor Jézus Krisztus kivezette tanítványait az Olajfák-hegyére.
Minden keresztnek, egyedi története van, és ahogy Gábor György főesperes fogalmazott 1837-ben „…szent igaz az is, hogy ősi hagyományához, régi szokásához, századok óta gyakorolt népi kedves emlékek fönntartásához szigorúan ragaszkodó népnek van joga a jövőhöz, az élethez, a fennmaradáshoz.”.
A XX. század háborúi következtében azoknak a hívőknek, akik állíttatták a kereszteket sok esetben a családtagjaik és a leszármazottaik sem maradtak életben. De amíg a közösség megmaradt, a keresztek is szent helyek maradtak a helyiek számára, az ünnepnapokon továbbra is ceremóniákat tartottak a szakrális emlékeknél.
Sok faluban azonban nem maradt olyan katolikus közösség, amely gondozza ezeket a vallásos jelképeket. A trianoni diktátum után tömegek hagyták el szülőföldjüket az elcsatolt
területeken, ráadásul az utódállamok (Románia, Jugoszlávia) betelepítési politikájának következményeként drasztikusan csökkent a katolikusok aránya is. A határon túli falvak százainak út menti keresztjei már csak mementók, ám a magyarok lakta települések sokszor példát mutatnak nekünk, anyaországiaknak hitből, nemzettudatból, örökségük megóvásából.
A II. világháború után tömegesen telepítették ki Magyarországról a katolikus svábságot, valamint a csehek és a szlovákok felvidéki magyarokat üldöztek el a nemzetiségi arányok megváltoztatásának céljával falvaikból. Rengetegen a kommunista diktatúra elől menekültek el az országból, hátrahagyva szülőfalujukat, vagy ugyan Magyarországon maradtak, de a szocialista iparosítás miatt kialakult belső migráció a városokba költöztek.
Keresztek, képoszlopok sokasága rongálódott, semmisült meg a szocializmus évtizedei alatt, de az államilag propagált ateizmus ellenére is voltak, akik továbbra is gondozták kistelepülésük, tanyaviláguk, tágabb környezetük keresztjeit, megőrizve örökségüket, hitüket, hagyományaikat.
Keresztek
Missziós Keresztek
A katolikus újjáéledés időszakában, főképpen a XVII. században a jezsuita népmissziók idején készült keresztek. A sikeres missziók után gyakran tartottak búcsúkat a kereszteknél.
Fogadalmi Keresztek és szobrok
Fogadalmi céllal nem csak kereszteket, hanem szenteket ábrázoló szobrokat is állítottak. Fogadalmat, ígéretet tehettek személyes célból, például egy családtag felgyógyulásának reményében, vagy egy egész közösség is kérhette Isten kegyelmét és valamelyik szent közbenjárását járványok vagy háborúk idején. A pestis-szobrok a legtöbbször védőszenteket ábrázoltak (Szent Sebestén, Szent Flórián, Szent Rókus, Szent Rozália). Számos szobor ábrázolja Nepomuki Szent Jánost folyók, tavak és hidak közelében. Fogadalmi kereszteket természeti csapások, és a haszonnövény- és állatállományt megtizedelő betegségek ellen is állítottak, ilyen volt többek között a sáskajáró-kereszt.
Hálaadási Keresztek
Hálaadásból állítottak keresztet a súlyos betegségből felgyógyulók, a balesetet túlélők, valamint egy-egy járvány elmúlása után a túlélők. A keresztállítás jelképezte a hit erejét, a megmenekülés örömét, hálát adva Istennek, Jézus Krisztusnak a kegyelemért. A hívő ember a múltban is, most is tudja, hogy mennyi ajándékot kaptunk Istentől. Sajnos egyre inkább azzal szembesülünk, hogy egyre többen, ha egy balesetet túlélnek a véletlennek tudják be, hogy megmenekültek, vagy azt gondolják, hogy szerencséjük volt. Pedig a kegyelemért, a megmenekülésért, a felgyógyulásért köszönettel Istennek tartozunk, amelyeknek csodálatos kifejezőeszközei a hálaadó keresztek.
„Istenben keress, lelkem, nyugalmat, segítség csak tőle jön!” (Zsoltárok Könyve 62, 6)
„Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Énekeljetek Istennek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának.” (A Kolosszeieknek írt levél 3, 16-17)
Vezeklő Keresztek
Jóval ritkábbak, de találunk vezeklő kereszteket is az utak mentén. Bűnelkövetés után állította vagy maga a bűnös, vagy pedig a családja, kérve Isten megbocsátását.
Emkékkeresztek
Csaták, felkelések vagy tragédiák és katasztrófák helyén is emeltek út menti kereszteket, amelyek emlékhelyek is egyben. Vallási szimbólumok a hívők számára, de megemlékezések helyszíne is.
Képoszlopok és útmenti szobrok
A képoszlopok, utcai szentképtartók, kicsi kápolnácskák. Jelezhették a település vagy a dűlők
határait ugyanúgy, mint az út menti keresztek, épülhettek hálaadásból, fogadalomból, vagy járványok, halálesetek emlékére is készülhettek. Eredetileg a középkorban, ha valaki halált okozott, a bűnös családja emeltette azért, hogy engesztelést kérjenek. Legtöbbször Mária-kép volt a fülkében, valamint szentek ábrázolásai, amely lehetett dombormű, vagy szobrocska is.
Az út menti keresztekéhez és a képoszlopokhoz hasonló szerepet töltöttek be azok a szenteket ábrázoló szobrok is, amelyeket ugyancsak a határon, faluszélen állítottak fel.
Képoszlopokra nagyon sokszor erdőkben is rábukkanhatunk. A madarak hangja, a természet
nyugalma egészen különleges atmoszférát teremt a szakrális emlékeknek.
A képoszlopok megmentése természetesen ugyanúgy feladatunk, mint az útmenti keresztek
megóvása, felújítása.
Budaörsön a Baross és a József Attila utca sarkán állt egy képoszlop, amelyet a Fritzenschaft család epilepsziás lányuk gyógyulásáért készíttetett. A Terni Szent Bálint ábrázolás helyi művész munkája volt. A borostyánnal teljesen benőtt képoszlop kis híján megsemmisült, megmenekülését Dr. Gajdos-Frank Katalinnak, a Heimatmuseum igazgatójának és Steinhauser Klárának köszönhetjük.
Stílusok és motívumok
Az út menti vallási jelképek leggyakrabban kőből készültek, de sokszor fa volt az alapanyag,
valamint szép számmal készültek fémből és bádogból is (például pléh Krisztusok). Utóbbiak
művészi igényességgel készültek például Szolnok környékén, szép festéssel, csipkézéssel.
A palóc és a kunsági keresztek domború faragványokkal díszítettek, népművészeti motívumokkal, előbbi növényi ornamentikával, utóbbin figurális ábrázolások is vannak.
Különlegesen szép faragott korpuszos kereszteket állítottak a Mezőségben.
Körbeépített keresztek
Eredetileg a tájékozódást is segítették a keresztek, jelölték a falu, a tanya, a birtok, a mező, a
szántó, a gyepű vagy a szer határait.
Ezek a határok az elmúlt évszázadokban az urbanizáció miatt a településeken belülre kerültek, egyrészt az adott település növekedésének, másrészt a mesterséges településegyesítések
következtében.
Az addig egy-egy kisebb közösség út menti vallásos jelképei így jóval nagyobb közösségek közös emlékei lettek, de a nagyobb közösség nem feltétlenül érzi már azokat a sajátjának. A társadalmi mobilitás egyre inkább része az életünknek, de nekünk, keresztény embereknek akkor is feladatunk őrizni választott otthonunk katolikus emlékeit, ha nincsenek gyökereink ott.
Kereszt, mint táppont
A keresztek nem csak segítették a tájékozódást azzal, hogy közigazgatási egységek határait és a birtokhatárokat jelezték, hanem átvitt értelemben is támpontként szolgáltak, segítették a lelki eligazodást.
Mutatták a kezdetet és a véget, a magasságot és a mélységet. A hegycsúcsokon, dombok tetején lévő jelképek a kereszthez való felkapaszkodást is jelentették.
Felelősségünk és feladataink
A Kárpát-medence út menti keresztjeinek, képoszlopainak és szobrainak sorsa sokszor a mi kezünkben van. Nem csak a felújítás az egyetlen, amellyel az utókor számára megőrizhetjük őket. Azzal, ha virágot, koszorút helyezünk el rajta, ha mécsest gyújtunk, ha imádkozunk alatta, előbb a mi életük, majd később mások életének is a részévé válik ismét.
Akár magánszemélyként, akár kisebb keresztény közösségünkkel vagy civil egyesületünkkel forduljunk településünk önkormányzati képviselőihez, településvezetőinkhez azzal a kéréssel, hogy a sérült, rossz állapotban lévő kereszteket és más vallási jelképeket településünk területén újíttassák fel, tegyék rendbe!
Ne fogadjuk el azt a választ, hogy ez a katolikus egyház feladata, a keresztek ugyanúgy kultúrtörténeti, történelmi emlékei is községüknek, városunknak, mint ahogyan keresztény emlékeink, jelképeink!
Szervezzünk aláírásgyűjtést, megmutatva képviselőinknek, hogy valós és érdemi támogatottsága van kérésünknek! Ne fogadjuk el azt a választ, hogy ez a katolikus egyház feladata, a keresztek ugyanúgy kultúrtörténeti, történelmi emlékei is községüknek, városunknak, mint ahogyan keresztény emlékeink, jelképeink! Szervezzünk aláírásgyűjtést, megmutatva képviselőinknek, hogy valós és érdemi támogatottsága van kérésünknek!
Mindenképpen érdemes településeinken helyi értékként lajstromoztatni - ha még nem történt meg - útmenti keresztjeinket, képoszlopainkat, szakrális szobrainkat.
Sőt, keresztény emlékeink sokszor nemzeti értékek is, így országos jelentőségűek is lehetnek. A Hungarikum törvényben foglaltak szerint a települési önkormányzat települési értéktárat és települési értéktár bizottságot is létrehozhat, amelynek feladatai közé tartozik a településen fellelhető nemzeti értékek azonosításának szervezése, a településen fellelhető nemzeti értékek adatait tartalmazó gyűjtemény létrehozása, valamint azok megyei értéktárba történő megküldése. Ha olyan emlékről van szó, amelyet megküldtek a megyei értéktárnak is, forrásokat is könnyebb találni a felújításukhoz.
Sokszor azért nem érzik azok, akik nem régen élnek a településen magukénak ezeket az út menti kereszteket, mert nem ismerik a történetüket. Írjuk cikket róla akár a nyomatott helyi sajtóban, akár a közösségi felületeken megosztva! Minden kereszt egy-egy család, vagy a helyi közösség élettörténetének egy jelentős, fontos fejezetét meséli el, osszuk meg ezt minél
többekkel!
Számos gyönyörű példa van arra, hogy egy-egy útmenti kereszt megmentése, felújítása összekovácsolta azokat a közösségeket, ahol sokaknak nem voltak gyökereik az adott településen.
Egy-egy szabadtéri szakrális alkotás hidat képez hívők és nem hívők, az egyház és a helyi közéleti szereplők között.
